Szár

Az első kép, amely mélyen bevésődött a fejér megyei Szárról, a kálvária domb volt fehérre meszelt stációival. Később sokszor kijöttünk ide barátainkkal, s megismertem azt az erdélyi származású kerámia művészt, Petrás Máriát is, aki domborműveit újraálmodta.

Ha a falu Újbarok felőli kanyarját elhagyjuk, a kisbolthoz érünk, a valamikori tűzoltószertárhoz.
Erről is sokat mesélt Genzwein Feri bácsi, a pesti Fazekas Mihály Gimnázium egykori igazgatója, tősgyökeres szári, aki élete végén visszajött szülőfalujába. Halála előtt jó tíz évvel megszervezte a Romhányi Orvos találkozót, tisztelegve Romhányi Györgynek, a nagy tudású orvosprofesszornak, a világhírű patológusnak, Szár híres szülöttének. Minden évben egyszer augusztus végén egy napot a templomban tudósok, egyházi vezetők társaságában töltünk. Lelkigyakorlat, mondják. Annál több, hiszen maga a templom már annak idején is remekműnek számított, az utókor pedig mélységes áhítattal imádkozik falai között.
Anno Fellner Jakab tervei alapján építették az első betelepülő svábok, akik az 1700-as években Mária Terézia hívására jöttek a törökök pusztítása nyomán az elnéptelenedett faluba. Két család, majd még tíz. Szorgos, dolgos fajta, és mélyen vallásos. A föld jó volt, a falu fekvése földművelésre ideális. Maradtak.
Nem csoda, a területet már az őskorban is szerették, de kelták, hunok, és régi magyarok is éltek itt.

A falu nevét az árpád-házi Szár Lászlóról kapta, aki Szent István királyunk unokatestvére volt, és birtoka volt a közeli Vitányi-vár. Az első, Szár létezését bizonyító dokumentum 1337-ből származik, ahol Savol név alatt említik a települést. A falut a török uralom idején magyar reformátusok lakták. A törökök a falut felégették, Szár teljesen megsemmisült. A betelepítéskor a szári németek négy év adómentességet kaptak, és hat évre felmentették őket a robotkötelezettség alól. Ennyi idő alatt kellett felépíteniük házaikat. Csak azok maradhattak, akik vállalták legalább két hold erdő kiirtását.

Szár a második világháború idején már nagyközség volt, 2216 lakossal, iskolával, óvodával, sőt egy száz férőhelyes kultúrházzal, amely keskenyfilmes mozinak is otthont adott. Mozi, bálok, táncmulatságok!
Szár a béke szigete lankás völgyeivel, friss forrásával, széles nyugodt ligeteivel. Azonban hamarosan mindennek vége, 1944 decemberében ideér a front. A németek fejvesztett menekülésbe kezdtek, a szovjetek, több századnyi katonaság egyszer csak megjelent Száron, s kezdetét vette a felszabadító hadsereg védelmi vonalainak kiépítése. A szovjet katonai parancsnokság 1945 február közepén elrendelte Szár kiürítését. A lakosságot március 18-ig Vértesbogláron, Bodméron, Alcsúton, Tabajdon és Etyeken helyezték el. A háború pusztításának köszönhetően teljesen lakhatatlanná vált 96 ház, további 32 pedig megrongálódott, de nagyobb javítással lakhatóvá lehetett alakítani őket. A község állatállománya szinte teljesen kipusztult.
Nemsokára újabb csapás érte a falut, 1946-ban 170 családot kitelepítettek Németországba, helyükre magyarok jöttek. Az 1950-es évekig minden bál, összejövetel verekedéssel végződött. Nagy volt az ellentét a svábok és a telepesek között. De még nincs vége. 1948-ban újabb 30 sváb családot telepítettek át Vérteskozmára, onnan pedig magyar családot költöztettek Szárra.
Ezek nagy része eladta házait az áttelepített sváboknak, akik így visszaköltözhettek Szárra.

Az 50-es évektől a nyelvi és etnikai zártság fokozatosan bomlani kezdett. A lakosság elvándorlása megállt, sőt egyre többen települnek be a faluba jó közlekedési lehetőségei, kedvező földrajzi helyzete, és csodaszép természeti környezete miatt. A falu határában a hazai és a nemzetközi lovas világban komoly elismerést elérő Epona Spanyol Lovasiskola működik. Az iskola célja, hogy a klasszikus lovas művészetek hagyományait ápolva olyan szakembereket neveljen, akik munkájukkal és tudásukkal nagy mértékben hozzájárulnak a hazai lovas élet felvirágoztatásához, régi hagyományaink felélesztéséhez.

Mellettünk a német Reisser csavar kft., a Budapestről Hegyeshalom irányába tartó nemzetközi vasútvonal, és Igricz Antal családi vállalkozása található. Ha az ablakon kinézek, látom ezt a kedves kis települést, ahogy képzeletemben odasimul Vértes lankáihoz, a Templomot, amely impozáns megjelenésével uralja s egyben átöleli a tájat, piros tetejű házakat, szaladgáló nevető gyerekeket, kerékpározó turistákat és a mindig szorgoskodó szári embereket. Ha kiállok a dombra érzem a mindig fújó szelet, amely messziről érkezik a váli völgyből, elsuhan a Gerecse és Vértes hegység fái mellett, majd megpihen itt minálunk - hozza a virágok és föld illatát - ahogy a fecskék is, akik jönnek tavasszal és hivogató tánccal búcsúznak ősszel.
A falu élénk kulturális életét csak ajánlani tudom: a szinte összes fiatalt magába ölelő német nemzetiségi tánccsoportokat, a népdalkört, a zenekart, a májfaállítást, a húsvéti locsolkodásokat hideg vizes vödrökkel, amikor a lányok sikongatnak, a Keresztelő Szent János születésének tiszteletére rendezett búcsút, és a május elsejei zenés ébresztőket.

Szár ma újra a béke szigete.